Coaching - szívvel


Ismerős érzés, hogy ülsz a könyvespolcod előtt, ami tele van jobbnál jobb önismereti könyvekkel, és csalódottan azt gondolod, hogy „jó, én ezt már mind értem, és akkor mégis miért nem tudom most megoldani azt a helyzetet, amiben kínlódom”? Voltunk már – és még vagyunk is – jópáran ezzel így.

Sokan félnek segítséget kérni. Gyengeségként élik meg, szégyellik. Pedig senki sem robot. Mi mind emberek vagyunk, és a kapcsolódás létszükségletünk. Másokkal is, önmagunkkal is, és azzal is, ami mindezek felett áll – kinek-kinek a saját hite szerint.

Természetes, hogy egy másik emberhez kapcsolódva, egy másik ember tükrében látva magunkat más folyamatok zajlanak le bennünk, mint amiket egyedül, csak magunkban élünk át.

Coachként segítek cselekedni, lépéseket tenni abba az irányba, amerre igazán szeretnél menni, és ha kell, először megtalálni ezt az irányt.

A coachingtól – vagy bármilyen segítői folyamattól – nem fog egy csapásra minden probléma megszűnni. Attól, hogy az önismeretnek egyre magasabb szintjeire lépünk, továbbra is elkerülhetetlen, hogy kihívások, konfliktusok kerüljenek az utunkba. Nem kerül el minket életünk hátra lévő részében a kudarc, a veszteség, a gyász, a szomorúság, a düh, és még sorolhatnám.

A coaching folyamat során mélyülő önismeretünkkel, érzelmi tudatosságunkkal viszont változhat az, ahogy az élet ezen természetes velejáróit megéljük, feldolgozzuk, ahogy kijövünk belőle, hogy akár egy ilyen krízishelyzet alatt mennyire maradunk egyensúlyban és hogy nyerjük vissza azt.

Coachként biztonságos, megtartó figyelemmel és kérdésekkel támogatlak. Miközben megtalálhatod a Te valódi célod és a Te saját megoldásod a folyamatba hozott kihívásod kapcsán, önmagadhoz is egy magasabb szinten fogsz tudni kapcsolódni. Ez pedig minden további kapcsolódás alapja...


Fordulj hozzám bátran, ha bármilyen olyan kihívással, elakadással küzdesz, amiben jól jönne egy kis külső segítség, például

  • elakadtál az utadon
  • nem tudod még, mi az utad, csak érzed, hogy nem vagy még a helyeden
  • szeretnél az önismeretedben tovább haladni
  • fejleszteni szeretnéd a kommunikációd
  • konfliktushelyzet megoldására törekszel
  • elakadtál egy munkahelyi helyzetben
  • vezetőként fejlődni szeretnél
  • a vezetőiddel lévő problémákat szeretnéd megoldani
  • pozíció- vagy karrierváltásban keresel segítséget

Ki kell lépnünk, hogy
megérkezzünk, a jelen
váróterméből.
/Fodor Ákos/